Uluru and Kata Tjuta

(Magyar összefoglaló a végén)

Curtin Springs Station

Tuesday, 4 Sep, Curtin Springs Station, NT - Today again we travelled all day, 630 kms, from Coober Pedy to Curtin Springs, which is just outside the Uluru-Kata Tjuta National Park on the Lasseter Hwy. It was a hot and very windy day, 34 degrees in the afternoon; I like hot better than cold, but it is too much of a good thing, and a bit hard to get used to after the cold days and nights down South. Even now, at 8 pm it is 30 degrees in the van. But I am not complaining, I prefer this to the cold. 

Attractive decoration at Kulgera Pub

The landscape has changed quite frequently on the way, some flat a bare sections alternated with more dense bush and even high trees, undulating small hills. We crossed back to the Northern Territory again, stopped for refuelling at Kulgera Roadhouse, quite an interesting sight. As we approached Curtin Springs, we saw the white-grey smoke clouds in the distance ahead of us, and they got closer and closer; we had a bad feeling about this. It was good luck we did not want to go further today, as the road was closed just at the station. 

This was the view at Curtin Springs

The bushfire front was 7 kms further West. Fortunately the wind was blowing South so we did not smell much smoke, but the view was not very promising. But by around 7 pm the road was reopened, and hopefully we can continue to Uluru without further delay.

After the fire

Wednesday, 5 Sep, Yulara resort campsite - We woke up to a clear, sunny morning, with little wind, but the smoke could still be felt in the air. We travelled the remaining 100 km to Uluru, crossing the area on fire yesterday; mostly just the grass and low bush were burnt down, the trees seemed intact. Yulara is a resort township built to serve the international tourist industry just outside the National Park itself, with some big hotels, supermarket, services, cafes, and there is a caravan park as well. We set up camp and had an early lunch, then spent the afternoon at Uluru. 

 The "rock" was already well visible from the road 40 kms away, then from a lookout at the campsite, and we all saw it many times on photos and on tv, but still it was a shock to see it close. It is enourmously big and magnificent as suddenly emerging from a flat country. Although it is called desert, there is plenty of vegetation around it, grey-blond grass, bush and even tall trees, mostly "desert oak". We went to the Cultural Centre first, introducing the aboriginal history of the area. Then we stopped at the base of the rock itself, at the point where the path to the top starts, but climbing was not allowed due to strong winds at the top. We did not want to climb anyway so we did not mind. But we went on the circular path around the base, a track of 10.6 kms, to view every side and view it from every angle. There are lots of interesting details around it. The vegetation is also quite beautiful and the two together, the rock and its surroundings, make a perfect combination. We were pretty tired by the end, but it was a worthwhile experience. 

After a bit of rest, we finished the day with what "must" be done by everybody: watched the changing colours of Uluru in the sunset lights. One more addition to our collection of memorable sunsets on our journey...

Various views and details of Uluru

Sunset viewing

Flowers in the "desert"
(called 'Bacon and eggs')

Thursday, 6 Sep, Yulara resort campsite - Kate went out to the lookout to see the sunrise over Uluru and the Olgas, I was too lazy to go. Then after breakfast we drove back to the base of Uluru and went along a guided tour with a ranger. It was a very good tour, the ranger turned out to be a very good talker. 

He explained a lot about the local aboriginal culture, the plants, the sites along the base of Uluru, how each site was (and still is) used by the people. He also explained briefly the geology of the rock as well as that of Kata Tjuta, how they were formed and what they are made of. Uluru is of sandstone, once an inland sea floor, broken up and turned almost vertical by tectonic pressure. The most amazing part is that what we see of this monolith is only about 10 % of the whole, the rest is below, down to 6.5 kms! It was a very interesting and enjoyable talk. 

The climbers

Today was another quiet sunny day, the rock was open to climbers, and we saw a lot of people going up and down, like ants on the rock face. We came home for lunch and spent the afternoon at the camp resting and reading.

Kata Tjuta and desert oaks

Friday, 7 Sep, Yulara resort campsite - Today we went to see the other main attraction in this national park, Kata Tjuta (aka The Olgas). Kata Tjuta means "many heads" in the local language; it is a fitting name to this collection of magnificent domes with vertical walls emerging from the desert plain. We went there quite early and did both walks available. 

The Valley of the Winds

 In the morning we did the Valley of the Winds which leads to two lookout points and connected by a 7.4 km circuit track. True to its name, the valley was very windy and cold, we had to put on warm winter jumpers despite the full and strong sunshine. The walk gave us plenty of opportunities to view some domes close-by and others from various angles. They are just as amazing as Uluru. And again, the surrounding vegetation with the grey-blond-green colours fitted very well with the dark red-ochre of the rocks. 

This is the better-known view of Kata Tjuta

Walpa Gorge

After lunch we went on the other, shorter walk into the Walpa Gorge. This easy walk goes in between two almost vertical high walls in a wide valley at the start but gradually narrowing to the end. The air has warmed up a bit by the afternoon but still it was cool enough for a comfortable walk.
On return from Kata Tjuta we made a detour to Uluru, just to have a final look at this unique place and bid farewell to it. 

Our itinerary can be seen at the following Google Map:
http://g.co/maps/wcwv8 
(Note that to see the route after Bowen, you need to move down to the bottom of the left panel, and select the following pages!)

Következő állomásunk Uluru volt, vagy 750 km-el arrébb, amit mésfél napi utazással értünk el, közben ujra visszaértünk Dél-Ausztráliából az "Északi Terület"-re (Northern Territory) és kedden megaludtunk egy Curtin Springs Station nevű helyen. Nem is tudtunk volna továbmenni kedden, mert bozóttűz miatt le volt zárva az út pont ezen a helyen. Szerda reggelre lecsitult a tűz, továbbmenve áthaladtunk a 30-40 km széles megégett területen, de csak az aljnövényzet égett el, a fák megmaradtak épen.
Uluru, más néven Ayers Rock, egy hatalmas monolit kőtömb, 300 m magasra emelkedik ki a lapos, sivatagos környezetéből, már 30-40 km-ről látható de egész közelről megdöbbentő hogy milyen óriási. A környezetét sivatagosnak hívják, de ahhoz képest meglepően sok és dús változatos növényzet borítja, necsak sűrű fű (spinifex), de magasabb fák is, a szürke-szőke és zöld árnyalatok nagyon szép szín-kompozíciót képeznek a szikla vöröses alapszínével (ami a vasoxid-tartalomtól van).
Szerda délután előbb a nemzeti park kulturális központját látogattuk meg, elolvastuk az itt élő népek történetét és hogy mit jelent nekik az Uluru, aztán megcsodáltuk a sziklát közelről, körülgyalogoltunk a tövében, ami egy 10 és fél km-es séta, jól megnéztük minden oldalról minden kis részletét, nagyon érdekes. Aztán kicsit távolabbról megvártuk a naplementét, egy kihagyhatatlan alkalom nézni a szikla változó színeit az esti fényekben.
Csütörtökön délelőtt visszamentünk Uluru-hoz, egy kétórás túravezetésre a szikla oldalánál. Egy park alkalmazott (ranger) tartotta és nagyon jól beszélt, rengeteg érdekes dolgot mesélt a helyi aboriginek életéről és hiedelmeiről, amit most már nagyon tiszteletben tartanak itt, a környező növényzet, fák-bokrok használatáról, a különböző kultikus-vallási szertartásokról amiket a szikla egyes helyein tartottak, és a hely geológiai múltját is röviden elmagyarázta. Tőle tudtuk meg pl. hogy a föld feletti rész csak kb tíz százaléka a tömb teljes méretének, 6 és fél km mélyre nyúlik le az egész, egy valamikori tengerfenéken lerakódott mészkő, amit a földrétegeli erők majdnem függőlegesre állítottak. Nagyon érdekesen és jól beszélt, végre megértettünk sok mindent amit már olvastunk-hallottunk erről a helyről, élvezetes délelőtt volt. Ezen a napon szabad volt a sziklára is felmászni, amit elég sokan kihasználtak, az aboriginelek kifejezett kérése ellenére, akiknek a szikla szent hely ahova nem szabadna felmászni - de nem tiltják meg kategorikusan. Érdekes volt alulról nézni a felmászó embereket, mint apró hagyák, ilyenkor még jobban látszik a szikla hatalmassága.  Délután aztán csak pihentünk a kempingben.
Pénteken egésznapos kirándulásra mentünk a terület másik nevezetességéhez, a Kata Tjuta-hoz, európai neván "the Olgas". Kata Tjuta a helyi nyelven azt jelenti hogy "sok fej", találó név erre a hatalmas felül lekerekedett dóm alakú sziklahegy-együttesre. Kb 50 km-re van az Uluru-tól, korán odaértünk, és végigmentünk a két jelzett gyalogút vonalon. Az első a "Szelek völgyébe" vezetett, egy 7.5 km-es hurok, több kilátóponttal ahonnan több oldalról megcsodálhattuk a hegységet. Ezek is nagyon érdekesek, ugyan egész másmilyen mint az Uluru. Nevéhez híven, jó szeles és hideg volt az út az erős napsütés ellenére. Ebéd után mentünk a másik túrára a Walpa Gorge-ba, egy folyamatosan szűkülő völgyben két magas dóm-hegy föggőleges falai között. Hazafelé mégegyszer megálltunk Uluru-nál egy búcsú-pillantásra. 

Az útvonalunk a következo Google Map-on látható:
http://g.co/maps/wcwv8
(A Bowen utáni szakaszokhoz le kell menni a baloldali panel aljára, és a következo oldalakra kattintani!!)

Coober Pedy

(Magyar összefoglaló a végén)

A salt lake on the way to Coober Pedy

Sunday, 2 Sep, Coober Pedy - We left Whyalla early and travelled all day, 600 km to North, along the Stuart Hwy. The landscape has changed often, sometimes dense bushland, then almost barren flat desert, and a few sparkling white salt lakes. One emu grazing near the road, and many kangaroo/wallaby carcasses on the road.

Approaching the opal fields

On the approach to the town we saw a lot of abandoned prospecting holes and dug up earth and a few larger scale mining sites as well. We arrived to Coober Pedy at 5 pm and booked into the Opal Inn caravan park. We had dinner in the inn restaurant for a change, with a glimpse of the social scenery, mostly other grey nomad couples like us, plus a few young miners having their evening meal. 

The main street of Coober pedy

Monday, 3 Sep, Coober Pedy - This morning we had a look around town. First walked down and up again along the main street, taking in all the "attractions": opal shop, opal shop and more opal shops... mixed with some essential services. But the surroundings and the scenery were interesting, lots of small hills with "dugout" homes in them. 

The view of the town

The Big Winch

We went up to a lookout overlooking the town centre, it is quite a unique view, I can't say it's beautiful but certainly interesting. There is the Big Winch up there, representing one of the key tools of trade here. It is a replica of the original that was destroyed by a cyclone in 1986.

An old dugout home

In the afternoon we went on a tour to learn more of this town and opal mining. It was a good tour apart from the fact that we had to spend about 1.5 hours in two different opal centres where we were told much more than we ever wanted to know about opal, its types, qualities, etc. to the minute detail, what to look for when buying, and then wait until some of the tour members finished their shopping. 

A modern dugout

The guide was a German who came here in 1969 as a tourist and ended up as a miner for 35 years and he liked to talk about his own experience and stories in good English but a bad accent that was hard to understand. But we saw some really interesting sites: an underground dugout home, an underground mine with some traces of opal in the walls, the opal fields where he (and many others) worked, a field full of deep vertical shafts, open holes in the ground, and large piles of the dugout material, broken machinery... 

The abandoned mine field

I find it strange that they are not required to rehabilitate the area when it is abandoned, it is just left there open, no fencing just signs warning of the dangers. This is still the "wild west" in the middle of South Australia. 

That's what they are looking for: opal layers in the mine wall

The Breakaway Reserve

We were then taken out of town to the Breakaway Reserve, a low range of colourful exposed sandstone outcrops, once part of the Stuart Ranges. The forms and colours of these hills were similar to what we saw in the Death Valley in California a few years ago, a magnificent view. 

Colourful ranges (Breakaway Reserve) 

Then we passed the Moonplain, a flat rocky area where usually there is no vegetation at all but some little grass patches were there now. 

The dead camel (Breakaway Reserve)

On the way back we passed along a section of the Dingo Fence, a 5800 km long continuous fence built to protect South-East Australia from the dingos (not very successful...).

The facade of the Serbian Church

The last stop was the Serbian Underground Church, a recent work but traditional orthodox architecture and beautiful sandstone sculptures carved into the sandstone.

Inside the Serbian Orthodox Church

Our itinerary can be seen at the following Google Map:

http://g.co/maps/wcwv8 

(Note that to see the route after Bowen, you need to move down to the bottom of the left panel, and select the following pages!)

Múlt vasárnap indultunk el Whyalla-ból, Dél-Ausztrália déli tengerpartjáról, fölfelé a földrész közepe felé. Első állomásunk Coober Pedy volt, mintegy 600 km-el északabbra, már jól bent a sivatagos területen. Ez a kisváros az opál-bányászatról híres. A 19. szd. vége felé találtak itt opált, és a századforduló idején lendült fel a bányászat, és azóta is folyik, leginkább egészen kisipari módszerekkel, egyéni vagy pár fős kis-vállalkozásként. Úgy látszik annyi pénz nincs benne hogy nagyipari bányászatot vonzana. Még ma is bárki válthat egy engedélyt, és kijelölhet magának egy 50x100m-es területet ahol elkezdheti túrni a földet. Persze ma már gépesítve csinálják, de úgy is elég nehéz és kétséges munka. A város másik érdekessége az hogy sok lakóház a föld alá van építve, belevágva a nagyon könnyen alakítható, de szilárd, kréta-szerű mészkő sziklába. Ebben a klímában, ahol napközben még télen is 40 fok fölé megy a hőmérséklet (ötven fölöttit is mértek), éjszaka meg fagypont körül van, ez nagy előny, a földalatti helységekben állandó 18-20 fok van télen-nyáron. Még most is a földalatti lakások a legkelendőbbek, persze minden modern kényelemmel felszerelve. Itt töltöttük a hétfői napot, délelőtt körülnéztünk a város központjában, rengeteg fura figura megfordult itt, sok érdekes "műalkotás" "díszíti" a látképet. Délután meg elmentünk egy félnapos túrára. A vezető egy német származású pasas volt, aki 1969-ben jött ide mint turista, aztán ittragadt, 35 évig dolgozott mint bányász, úgyhogy sokat tudott a város történetéről meg az opálról, és nagyon szeretett mesélni. Sajnos olyan rossz kiejtéssel beszélt angolul, hogy a felét sem értettük annak amit mondott, de néha még az is sok volt... Persze nincsen szervezett túra bolt-látogatás nélkül, ahol másfél órát hallgattuk az előadását az opál különböző fajtáiról, minőségéről, mit érdemes venni, stb... aztán meg várhattuk amíg a csoportból néhányan befejezik a vásárlást és alkudozást... a végén már az idegeimre ment. De aztán végül láttunk néhány igazán érdekes helyet, voltunk egy földalatti lakásban, egy működő bányában, megmutatta a falban azt a kis vékony csíkocskát ahol az értékes követ lehet találni. Később kimentünk a városon kívülre a már felhagyott bányászati területre, ahol kisebb-nagyobb túrások, buckák és közöttük nyitott nagy lukak vannak ameddig a szem ellát, megmutatta a saját korábbi területeit és elmesélte hogy hol és mennyi hónapi kutatás után talált ennyit-meg-ennyit... Nekem furcsa, hogy manapság ezt még lehet, csak úgy otthagyni a kibányászott területet minden rehabilitáció, tereprendezés nélkül, be sincs kerítve csak éppen ki van téve egy tábla hogy veszélyes terület, tilos bemenni... Ez még mindig a "vadkelet" itt Dél-Ausztrália közepén.
Elmentünk egy kicsit messzebbre a Breakaway Reserve-hez, ez egy alacsony lepusztult domb/hegysor, érdekes, színes homokkő falaival a Death Valley-re emlékeztetett minket amit California-ban láttunk pár éve. Visszafelé a Dingo Fence mentén jöttünk, ez egy több mint 5000 km hosszú folyamatos kerítés amit a dingók (vadkutyák) terjedése ellen építettek a dél-keleti területek állattenyésztése védelmében. Végül voltunk egy földalatti szerb orthodox templomban, ami nem régen épült, érdekes modern szobrok díszítik a homokkő falba faragva, egy helyi művész alkotásai. 

Az útvonalunk a következo Google Map-on látható:

http://g.co/maps/wcwv8

(A Bowen utáni szakaszokhoz le kell menni a baloldali panel aljára, és a következo oldalakra kattintani!!)

The Nullarbor to SA

(Magyar összefoglaló a végén)

Norseman town centre

Sunday, 26 Aug, Norseman - I felt much better this morning, so we left Kalgoorlie and drove to Norseman, 200 km South. This is a little mining town, about 1000 population, and a mine just beside the town. We drove around the town, some nice old houses, and lots of bright wild flowers. Did a bit more shopping before we go on the Nullarbor tomorrow, then spent the afternoon resting in the caravan park.

Wildflowers in Norseman

The Nullarbor with trees and
mirage above the road

Monday/Tuesday, 27/28 Aug - We travelled through the Nullarbor Plain along the Eyre Highway. We did about 350 km in the morning each day, leaving early and setting up camp around lunchtime, then resting and looking around a bit in the afternoon. Monday night we spent at Caiguna Roadhouse, today we are at Eucla Motor Inn. 

The Nullarbor as it should be

The road was interesting, the vegetation frequently changing. I expected the Nullarbor to be completely treeless (as its name indicates), and there were indeed sections like that, but there were many sections with quite dense bush and even high trees. Some patches of colourful wildflowers. Very few animals alive, only two emus grazing along the roadside, but far too many dead kangaroos on and at the side of the road. 

One "highlight" was the longest stretch of straight road in Australia. 

The ruins of the old Telegraph station

Eucla is situated at the edge of the Hampton Tablelands looking down on the coastal plains and the Southern Ocean in the background, a nice location for our overnight stay. We drove down to see the ruins of the old Telegraph station built in 1877, now almost totally covered by the sand.

Flowers blooming on the Nullarbor

The "true" Nullarbor

Wednesday, 29 Aug, Nullarbor Roadhouse - Just after leaving Eucla we crossed over to South Australia and reached the "true" Nullarbor plain: there was not a tree in sight, just very small bush covering the landscape on both sides of the road. 

The Bunda Cliffs

The road runs here much closer to the coast, and there were 3 lookout stops where we could see the near vertical walls of Bunda Cliffs dropping into the ocean from 40 to 80 m height; very impressive sights.

The boardwalk at Head of Bight

We got to the Nullarbor Roadhouse quite early, but we had to move our clocks forward by 1.5 hours to SA time, which is a bit difficult to get used to. 

After lunch we left the van at the roadhouse, and went further East 14 kms, to the "Head of Bight" whale observatory. This is the Northernmost point of the Bight, where many Southern Right Whales congregate at this time of the year, mating and giving birth and waiting for their calves to grow and get storng enough for the journey back South to the Atlantic waters. Finally once on our trip we are at the right place at the right time. 

Mother and calves

There were about a dozen or more whales, mostly mothers with their calves, very close to the shore, we watched them playing, turning round and around, mothers on their back upside down and the babies suckling, 

A big tail

... a group of dolphins circling around two females with calves, not sure if just for curiosity or for any more serious intent... We could not leave the observation platforms for more than 2 hours despite the strong cold wind blowing into our faces. The cliffs and the sand dunes further East gave a wonderful beckdrop to this fantastic show.

Whales and dolphins

Thursday, 30 Aug, Streaky Bay - Not much to report. Very cold, cloudy grey unfriendly day. Travelled from Nullarbor to Ceduna, passed the SA Quarantine inspection, then on to Streaky Bay, a small fishing village on the West side of the Eyre Peninsula. The caravan park is at the beach, but we did not benefit much from it in this cold, it was better to stay in the van.

Murphy's Haystacks

Friday, 31 Aug, Streaky Bay - This is such a pretty quiet place we decided to stay here for the day. We bought a freshly caught flounder at the seafood shop in town, then went for a round trip to see the local attractions. Murphy's Haystacks is a bunch of "inselbergs", 1.5 billion year old granite pillars and boulders at the top of a little hill, an amazing sight.

The key attraction was Point Labatt, about 50 km further south, a lookout high on a cliff looking down on a secluded little beach where a colony of sea lions (similar to seals but a different species) live in peace. 

Sea lions and birds at Point Labatt

From the viewing platform we could observe as they play and frolick at the shoreline, pups suckling or mostly just lay in the sand and on the rocks doing nothing; some looked doubtful to be alive, but then they moved. There were more than 50 animals on the beach and rocks, and lots of seabirds as well. The colours of the rock and the sea were also beautiful.

Spring flowers at the Eyre Peninsula

On the way back we made a detour on a coastal scenic route with pretty views of the high cliffs, the Granites beach, a popular surfing spot, and the snow-white sandhills around Yanerbie.
Back in the camp in the afternoon we enjoyed a walk along the calm beachfront and the fresh flounder for dinner.

On the way to Whyalla we passed
the half-way across the continent

Saturday, 1 Sep, Whyalla - This town is on the other side of the Eyre Peninsula, facing the Spencer Gulf, 370 km from Streaky Bay. We came here because there is a Harvey Norman store here. In February in Sydney I bought a video camera with replacement warranty, and it stopped working. I was hoping to get a replacement here; I was half successful: they took away my camera, but I only got a promise that they will send the replacement after me wherever I am. We'll see... 

The steel works, Whyalla

Apart from that, Whyalla is an old town based on the steel industry, the iron ore coming from the mines around the Iron Knob, 50 km further NW. There is a steel works which still seems to be operating, although the mines at Iron Knob are not, but there are other mines in the area. There was also a ship building yard, important in WW2 but closed in the 70s. There is a good view of the steel works, the port and the township from the Hammock Hill lookout.

Tomorrow we are turning North again, starting the next phase of our journey: the Red Centre!

Our itinerary can be seen at the following Google Map:
http://g.co/maps/wcwv8 
(Note that to see the route after Bowen, you need to move down to the bottom of the left panel, and select the following pages!)

Múlt vasárnap (aug 26) jobban éreztem magam, továbbindultunk Kalgoorlie-bol, de csak a legközelebbi településbe, Norseman-ba. Innen indul kelet felé a foút, itt még egyszer megpihentünk, kicsit vásároltunk, mivel mondták, hogy a következo 1500 km-en erre nem sok lehetoség lesz.
A hét elso felében áthaladtunk a Nullarbor síkságon. A név azt jelenti hogy fa nélküli, ez egy többszáz km-es tömör mészko fennsík, csak apró talajmenti növényzet marad meg rajta. Ennek ellenére elég sok olyan szakasz volt ahol suru bozótot, még magas fákat is láttunk, de voltak teljesen kopár, asztal-sima szakaszok is. Délelottönként utaztunk, déltájban letáboroztunk, délután pihentünk, és nézelodtünk ha volt mit. 2-300 km-enkánt vannak ún. roadhouse-ok, ahol tankolni lehet, meg enni, van motel és a lakókocsit is fel lehet állítani. Volt néhány érdekesség, pl a leghosszabb egyenes útszakasz (145 km). Szerda reggel átértünk Dél-Ausztrália államba, innentol az út egész közel halad a tengerparthoz, ahol 80-90 m magasból függoleges sziklafal szakad le a vízhez (Bunda Cliffs), nem egy barátságos part, de nagyon látványos, több kilátóponton is megcsodáltuk.
A legnagyobb látványosság a "Head of Bight" volt, egy tengerparti kilátópont, ahonnan bálnákat lehet megfigyelni. Ez a hely a Great Australian Bight (nagy lapos déli tengeröböl) északi csúcsánál van, az öböl legvédettebb és legmelegebb része, ahol minden évben júniustól októberig összegyulnek a bálnák, itt szülnek, itt nevelgetik a kicsinyeiket amíg eléggé megerosödnek hogy újra le tudnak menni délre az Antarktisz vizeire. Fantasztikus látvány volt, egész közel jöttek a parthoz, alig 10-20 m távolságból tudtuk figyelni oket ahogy úszkálnak, játszanak, a kicsik szopnak, vagy csak lebegnek a vízben. Vagy 2 órát nézelodtünk ott, legalább 2 tucat bálnát láttunk, alig tudtuk otthagyni, pedig jó hideg szél fújt, nem volt kellemes, bár sütött a nap. Nagy élmény volt, már nagyon régen vágytunk "bálna-lesre", próbáltuk is egy párszor, de nem sok sikerrel.
Csütörtökön értünk ki a Nullarbor síkságból az Eyre félszigetre és 2 napot Streaky Bay-ben töltöttünk, ez egy kis halászfalu a félsziget nyugati partján. A kemping egy csendes öböl partján volt, nagyon kellemes helyen, de többnyire olyan hideg volt, hogy nem sokat tudtunk kint tartózkodni. Pénteken elmentünk egy kis körútra a környéken, volt néhány érdekes látnivaló. Murphy's Haystacks: egy csomó érdekes formájú és színu szikla egy kis domb tetején, másfél-millárd éves lekopott gránit oszlopok, nagyon érdekes látványt nyújtanak, mintha emberkéz alkotta volna oket, Henry Moore-t juttatták eszünkbe. Point Labatt: egy kilátópont egy meredek sziklaorom tetején, ahonnan egy teljesen megközelíthetetlen kis homokos partszakaszra lehet lelátni, ahol egy "sea lion" (oroszlán-fóka magyarul, bár nem fóka igazán, más faj csak hasonló) kolónia él. Remekül meg lehetett figyelni oket onnan fölülrol ahogy henteregnek a homokban, játszanak, vagy csak hasalnak mintha nem is élnének. Jó sokáig elnézelodtünk, maga a környezet is nagyon szép volt a színes kövekkel és hullámokkal. Hazafelé még jópár szép kilátóponton megálltunk körülnézni, és sok színes vadvirágot is láttunk itt-ott, itt a tavasz (mégha hideg is van).
Ma, szombaton (szept. 1) továbbjöttünk a félsziget másik oldalára, Whyalla városkába, 370 km-re. A fo célunk egy Harvey Norman üzlet volt. Februárban vettem egy video kamerát Sydney-ben, és olyan 3-éves garanciát vele, hogy ha elromlik, kicserélik egy újra. Hát most elromlott, és reméltem, hogy itt ki tudom cseréltetni. Félig sikerült: beadtam a kamerát, de csak egy ígéretet kaptam, hogy a cserét utánam fogják küldeni, akárhol is leszek. Hát, úgy legyen...
Miután ezzel megvoltunk, kicsit körülnéztünk. Ez a kisváros a vasmure épült a 20. szd elején. A vasérc a közeli Iron Knob melletti bányákból jött, amik már nem muködnek, de a vasmu az muködik, nem tudom most honnan hozzák az ércet. Volt itt egy hajógyártó telep is a 2.VH idején, de a 70-es években bezárták. Van egy kiköto is, elég nagy városka, 22 ezer lakossal, nem tudm, mibol élnek, de elég élettelinek tunik. Van egy jó meredek domb a vízparton (Hammock Hill), szép kilátással a vasmure, kikötore és a városkára. 
Holnap továbbindulunk észak felé, utunk következo szakasza az ország közepébe vezet, a Red Centre-be.

Az útvonalunk a következo Google Map-on látható:
http://g.co/maps/wcwv8
(A Bowen utáni szakaszokhoz le kell menni a baloldali panel aljára, és a következo oldalakra kattintani!!)