Borroloola to Cairns

(Magyar változat a végén)

Evening chores at a free camp site

We left Borroloola on Thursday 30 June. Our original plan was to go on the shortest route to Cairns on the East coast. That would be the Savannah Way near the Gulf of Carpentaria through to Queensland, Burketown, Normanton. But that includes more than 500 kms of dirt road, and after our difficulties on the Tanami Road (see details here), we were not looking forward to another 2-3 days of constant worry about whether our tyres will survive the rough conditions. Also, in 2012 we have done most of this route in the opposite direction from Cairns to Burketown, and saw most of what there was worth seeing. Along the section we have not done, between Burketown and Borroloola, there is nothing really interesting (as far as we know) that would worth the trouble. 

Another spectacular sunset on the plains

So we decided to go on the much longer but sealed Southern route through the Barkly Tableland and Mount Isa, then along the Flinders Highway through to the East Coast and up North again to Cairns. It was a very long route, more than 2,000 kms, it took more than a week to cover it with stop-overs at the Barkly Homestead, Mount Isa, a free rest area 40 kms after Richmond, Hughenden, 2 nights at Porcupine Gorge, and Atherton, before we arrived to Cairns. 

The waterhole

There were very few interesting sites along the way. One of them was just about 50 kms after we left Borroloola: the Caranbirini Conservation Reserve, where we stopped for a few hours. There are two sites of interest here. The first is a semi-permanent waterhole, a refuge for wildlife in the dry season as the surrounding landscape dries out. There is a covered cabin for bird watchers looking out on the water. We did not have much time to stay there but we saw one egret and the surface covered with flowering water lilies was quite amazing in itself.

Water lilies

Walls of the "lost city"

Pillars of the "lost city"

Then we went on a short loop walk across a spectacular "lost city". This area, like most of the top end of Australia, was once below a shallow sea where various types of sediment accumulated gradually becoming sandstone layers. After the sea level receded, the changing weather conditions over millions of years has eroded the sandstone into towering organ pipe structures. The pillars are up to 25 metres high with almost vertical sides where the thin layers of differently coloured sandstone show an interesting pattern. The stone columns and walls indeed create the feeling that you walk in the ruins of an ancient city.

The other place of interest was almost at the other end of this long stretch: Porcupine Gorge, about 60 km North of Hughenden. This is a National Park with a nice camping ground where we spent two nights.

This area is about 600 m above sea level, covered by sheets of basalt lava that erupted from small volcanoes some six millions of years ago. Porcupine Creek began to erode through the basalt, and cut through the softer sedimentary rock layers beneath the basalt forming the 120-150 m deep gorge. The hard basalt cap prevented its sandstone sides from eroding too quickly, creating the steep walls of the gorge.

Porcupine Gorge from the lookout

The first afternoon we walked out to a lookout at the rim of the gorge, from where we had an impressive view of a long section of the gorge and the interesting rock formation at the Southern end called the Pyramid. It was a beautiful sunny afternoon with just enough cloud to make the view more photogenic.

Next morning we went down to the bottom of the gorge and wandered up and down along the creek watching the different types of rock, the tiny fish swimming in the water and the flora around it. In the middle of the dry season the creek is mostly stagnant, amazing how this tiny creek could have created this huge gorge. We walked up to the bottom of the Pyramid; it looks perfectly regular from close up, hard to imagine that it was created by natural forces.

Apart from these two walks we spent the rest of the time sitting beside our van reading, resting and watching the scenery around. In the evening we made a fire just to enjoy the view of the flames under the clear sky full of sparkling stars.

The Pyramid

Atherton Tablelands

After leaving Porcupine Gorge we had to get through about another hundred kms of dirt road up to the Lynd junction but most of it was relatively well maintained, just enough to make a new coat of red dust on our freshly washed car (in Mount Isa). From then on it was sealed and an easy ride up to the Atherton Tablelands, an area at 8-900 m altitude with lush sub-Alpine vegetation. It was such a refreshing view to see this multitude of dark green colours after the dry, faded and dusty shades of the outback. We spent the last night in Atherton, then came down to the coast on a narrow winding road. Soon we reached our destination, Cairns, for one more week of tropical bliss before starting the long road down South.

----- 

Június 30-án csütörtökön indultunk tovább Borroloola-ból. Eredetileg az volt a tervünk hogy a legrövidebb úton megyünk Cairns-be a keleti parton, ami innen vezet Queensland-be a Carpentaria Öböl közelében Burketown-t és Normanton-t érintve. De ez az út, az ún. Savannah Way, több mint 500 km-en földtút, és a korábbi nehézségeink után a Tanami Úton (részleteket lásd itt) nem volt nagy kedvünk újabb két-három napot izgulni hogy vajon kibírják-e a kerekeink ezt a megpróbáltatást. Másrészt, 2012-ben megtettük ennek az útnak a nagyobbik részét az ellenkező irányban Cairns-től Burketown-ig, és megnéztünk minden érdekességet. Azon a szakaszon, ahol még nem jártunk, Burketown és Borroloola között, nincs semmi olyan nevezetesség ami megérné a fáradságot és izgalmat.

Napfelkelte a pusztában

Tehát úgy döntöttünk, hogy a jóval hosszabb de burkolt útvonalon megyünk délebbre a Barkly fennsíkon és Mount Isa-n keresztül, majd onnan a Flinders Highway-t követve egész a keleti partvidékig. Jó hosszú szakasz volt, több mint 2.000 km amit nyolc nap alatt tettünk meg.

Kilátás a madár-lesből

Az út nagy részét már ismertük, de azért volt néhány érdekesség. Az egyik mindjárt Borroloola után kb 50 km-re, a Caranbirini Conservation Reserve, ahol megálltunk egy pár órára. Két látnivaló van itt, az egyik egy kis folyó-szakasz ahol a száraz évszakban is megmarad a víz. Ahogy a környező vidék kiszárad, az állatok és főleg a madarak mind idegyűlnek. A víz szélén építettek egy kis fedett madár-lest, nem volt sok időnk nézelődni és a késő délelőtt nem a legalkalmasabb időpont. Csak egy vízimadarat láttunk, de a vízililiomokkal borított tavacska magában is nagyon szép látvány volt.

Egy kócsag (egret) a faágon

Az "eltűnt város" tornyai

Aztán körbejártuk a mellette elterülő ún. "lost city"-t (eltűnt város). Ez a terület valamikor egy sekély tengefenék része volt ahol különféle homok- és agyagrétegek leülepedtek és fokozatosan kővé tömörödtek. Később a tengerszint lesűlyedt, a terület felemelkedett, és az évmilliók során az erózió alakította ki ezeket az orgonasípként tornyosuló oszlopokat. Egyik-másik 25 m magasságot is elér, szinte függőleges falakkal, ahol a váltakozó színű vékony kőrétegek érdekes mintákat mutatnak. A kőoszlopok és falak tényleg úgy néznek ki mintha egy őskori város romjai között sétálnánk.

A fa gyökerei a sziklában is megtalálják az utat

A másik érdekesség már a keleti part közelében volt, kb 60 km-re észak felé Hughenden várostól: Porcupine Gorge nemzeti park. Két éjszakát töltöttünk itt egy nagyon kellemes táborhelyen.

Táborhelyünk a nemzeti parkban

Ez a terület kb 600 m-en fekszik a tengerszint felett. Hatmillió évvel ezelőtt több kisebb vulkán-kitörés bazalt lávával borította a felszínt. A Porcupine patak eróziója lassanként áttörte ezt a vékony bazalt-réteget, majd áttört az alatta fekvő puhább üledékes kőzeteken, így jött létre ez a kb 150 m mély, meredek falú kanyon. 

Az első nap délután elsétáltunk egy kilátóhoz ahonnan végigláttunk a kanyon egy hosszú szakaszán és a déli végén levő érdekes sziklatornyon amit Piramisnak hívnak. 

Másnap délelőtt lementünk a kanyon aljára és végigsétáltunk a patak mentén, elnézelődtünk a különféle kőzet-rétegeken, a vízben úszkáló kis halakon és a környező növényzeten. A száraz évszak közepén a patakból csak itt-ott egy kis tavacska marad, bámulatos hogy tudott ez a kis patak ilyen óriási szakadékot létrehozni. Elsétáltunk a Piramis tövébe; közelről nézve teljesen szabályosnak néz ki, nehéz elképzelni hogy a természet alkotása.

A Piramis

A két gyalogtúra mellett volt időnk a lakókocsi mellett üldögélni, nézni a tájat, olvasni. Esténként tüzet raktunk, szeretjük nézni a lángokat és a fantasztikus csillagos égboltot.

Az Atherton Fennsíkon

Továbbmenve észak felé Porcupine Gorge után még várt ránk vagy száz km földút, de szerencsére elég jó állapotú, csak arra volt jó hogy egy újabb adag vörös port terítsen a frissen lemosott autónkra. Utána már végig burkolt úton haladtunk fel az Atherton Fennsíkra, mintegy 8-900 m magasságba. Jól esett látni a fennsík szub-alpesi növényzetének harsogó sötét-zöld árnyalatait az "outback" fáradt poros fakózöldje után. Az utolsó éjszakát Atherton faluban töltöttük, aztán egy hosszú meredek kanyargós úton leértünk a tengerpartra és hamarosan megérkeztünk Cairns-be. 

Most itt maradunk még egy hétig élvezni a trópusi időjárást és tájat, mielőtt elindulunk a hosszú úton dél felé.