The Tanami Road

(Magyar változat a végén)

Halls Creek, Thursday, 19 May 2016

Monday morning, 16 May, we came back to Alice Springs from the East MacDonnell ranges, to get ready for the next section of our trip, across the Tanami desert. The road goes from Alice Springs to Halls Creek in Western Australia, a distance of 1070 km, of which about 800 kms is gravel road. There are a couple of small aboriginal communities along the way, but very few where food and/or fuel can be bought. So we went shopping, replenished our supplies, filled up the tank plus two 20-l fuel cans, checked our mail and sent a few messages, had lunch in our van, then left Alice Springs around 3pm.

Tilmouth Well campsite

The Tanami road turn-off is 20 km North from Alice Springs, then the first section is still sealed road, narrow but in good condition. That afternoon we drove to Tilmouth Well Roadhouse, 169 km from the turn-off. We spent the night at the campground beside the roadhouse.

According to our map the bitumen should have ended just after Tilmouth, but when we left on Tuesday morning, the sealed road continued almost until Yuendumu, a small aboriginal settlement, and the last place with a fuel station. 

Chatting with the Dutch man in Yuendumu

We went in to refill. The guy who filled up our tank was an interesting character. A European of about 60-odd years, in dirty clothes but very friendly and talkative. We learnt that he was Dutch, grew up in Argentina after the war, then came to Australia with his parents. He was a geologist working in the outback, his wife got a job as a schoolteacher in this place, and he gave up his job to be closer to his family. He lived in this town for more than 30 years.

Yuendumu streetscape

 After filling up the tank, we drove around the town just to have a look. An interesting combination of old unkempt houses, dirt and rubbish, and some well-built public buildings, police station (which the guy at the station said it costed 6.5 million and nobody wanted it), sport complex, school, administrative centre. It seems the government has spent a lot of money on this community.

The administrative office in Yuendumu

The Tanami Road

Leaving Yuendumu was the start of the "real" adventure, on the gravel out in the desert, but there were a few surprises. The road turned out much easier than we thought. It was wide and flat, in reasonably good conditions most of the time. We saw the traces of the recent big rain, but apart from a few muddy patches in the middle of the road that we could bypass on the side, it was completely dry. Some parts were heavily corrugated which made driving quite unpleasant, but we were counting on that. 

The dust cloud of an oncoming truck

A bigger problem was the dust beaten up by oncoming vehicles, but fortunately we met very few vehicles, maybe about 30 all day. Some of them were huge road trains, a bit scary, but they always drove very carefully, moving as far to the side as possible. 

Passing the big trailer

Even scarier was when we had to overtake two big oversize trucks carrying prefabricated houses to one of the mine sites. They went very slowly. We had to drive into their huge dust cloud with lights on, until the driver noticed us, then he slowed down even more and pulled aside to let us pass. These were the most difficult moments. Apart from that it was an easy and uneventful drive.

Traces of the rain

Nevertheless, I was a bit worried all the time. Information booklets always say, "you should carry at least two spare tyres" on such isolated gravel roads, and we only have one for the car and one for the caravan. We simply have no space to carry another spare. In 2012 we travelled 30,000 kms including close to 1,000 km dirt road without a flat tyre. But of course it is no guarantee that it won't happen this time, and if it did, we would be very far from help, and it could cost a small fortune.

The Tanami "desert"

The other surprise was the scenery, the "desert": there was much more vegetation than we thought should be in a desert. Thick bush, large tufts of spinifex, some larger trees and lots of termite or other ant mounds. We found the explanation in the information booklet about the Tanami road: by definition, a desert is an area where the yearly precipitation is less than the yearly evaporation. So it has little to do with the amount of vegetation, but of course there is a limit of how much can grow under these dry conditions. 

Cattle on the road

One thing we have not seen though was animals. Not even a kangaroo or an emu. The only animals I have seen, apart from birds and cattle, were two snakes passing across the road in from of the car. Fortunately both have survived this encounter...

Different types of ant mounds

We travelled 415 kms on Tuesday and spent the night in the bush beside the road near the Rabbit flat roadhouse, now closed. A group of people from Melbourne, 3 couples travelling together camped there already, and after dinner we joined them for a chat around their campfire. It was a nice warm night under a clear moonlit sky.

Wednesday we continued under similar conditions. We passed a huge open-cut mining site, then the Western Australia border. After another 100 km further we went passed Billiluna, the first place where fuel was available but we had enough remaining for the rest of the way to Halls Creek.

Wolfe Creek Crater from the air (captured from a calendar)
The parking and the campground in the bottom left corner

Inside of the crater from the rim

Early afternoon we reached the Wolfe Creek Crater where we wanted to stay for the night. This is the only really interesting sight along the Tanami: the second largest meteorite crater (the largest is in Arizona, USA) on the Earth. It was created 300,000 years ago by a 50,000 tonne meteorite plunging in the Earth, punching a huge hole in the ground, pulverising the rocks underneath. The remaining crater has a diameter of 880 m, originally it was about 120 m deep, by now it has gradually filled up to no more than 20 m. 

Rocks blasted by the impact

We set up camp in the nearby campground, then went up to the crater. We climbed up and walked a section of the rim. Very impressive sight. One can see the traces of the impact on the rocks around the rim. Inside there is a deep basin, sometimes filled with water, keeping more vegetation. 

After dinner we sat outside and had a good chat with a friendly couple from Adelaide. Both they and us were happy to camp together at that place made famous by the Australian film, Wolfe Creek, that neither of us have seen, but heard enough of the story to be scared to stay here alone...

Thursday morning we packed up, said good by to our friends from Adelaide and went on the last 130 kms of the Tanami towards Halls Creek. We did not know, but soon found out that we had the most difficult part of the trip. The road conditions became worse, more water damage, more rutting, sometimes we could not go faster than 20 km/h. Then came a long section of rough, rocky section, and 15 kms from the sealed road, we got a flat tyre on the right rear wheel.

Ready to change the tyre

I had changed a tyre on this car before, I knew how difficult it was, I knew I can do it, but I was not looking forward to the task. I was prepared for such eventualities, I brought some old clothes for this reason. I changed into that, we unhitched the caravan, and was preparing to start the work, but then...

A car passed by, slowed down and the driver asked if we can manage, I said yes, and he went on. Then another car came, again it slowed down, a young man asked if I can do it, I said yes, but obviously I did not sound very convincing, because he stopped and got out, a second car stopped behind also, it turned out they were two brothers and their parents travelling together. Without any further discussion they got to work and changed the tyre. I was just looking and smiling and trying to help but they did not let me much to do. As they finished, they got back to their car and went on, we could hardly say thank you. This is the true aussi spirit and character.

We went on and reached the main sealed road, and in half an hour we pulled into the first service station in Halls Creek to fill up the tank, when someone told me "you have a flat tyre" - the same right rear, that we have just changed...

So we had no more spare to use, and I had no idea what to do in such a case. There was a tyre service further up in town, but how to get there with a flat tyre? 

Again, the true aussi spirit and character came to my help, in the form of a young guy filling up at the other pump. I asked him what I should do. He found out that I had all the necessary tools and equipment needed: with his guidance, first we pumped up the flat tyre with my 12-V air compressor. He laid down beside the wheel and directed me to move forward until he found the hole with his hand on the tyre surface. I had the tyre repair kit that I had never used and totally forgotten. He picked it up and put a patch in the hole, it took no more than a minute. then I could pump up the tyre to normal pressure and was ready to go again. He said such a patch can last quite a long time, once he travelled more than 10,000 kms with such a tyre. I only had to go a km further to the tyre repair service. But both tyres were damaged beyond repair so I had to buy two new tyres.

That was the end of our Tanami adventure. Should we call it lucky or unlucky? Of course it would have been better not to have any punctures. But if we had to have some, it was much better to have it at the very end of the section rather than in the middle of nowhere. And we had a lot to thank for the helpful and generous character of true aussi blokes. 

On the other hand, this episode has somewhat diminished our self-confidence and put some question marks on our abilities to deal with such situations on our own. However, we also learnt a few lessons that may be useful in the future...

-----

Hétfõ reggel visszajöttünk Alice Springs-be és a délelõttöt a következõ útszakaszra - a Tanami sivatag átszelésére - felkészüléssel töltöttük. Alice Springs-bol a Nyugat-Ausztráliai Halls Creek-be 1070 km az út, amibõl kb 800 km földút. Van néhány kis aboriginal település az út közelében, de nagyon kevés olyan hely ahol élelmiszert és üzemanyagot lehet venni. Hétfõ délelott bevásároltunk, feltöltöttük a készleteinket, meg a tankot plusz két húsz-literes kannát Diesel-lel, küldtünk egy pár üzenetet, megebédeltünk, aztán elindultunk Alice Springs-bol du. 3 felé.

A Tanami út 20 km-el északra indul Alice Springs-tõl nyugat felé. Az elsõ szakasz még burkolt, jó állapotú aszfalt út. Hétfo délután csak a Tilmouth Well roadhouse-ig mentünk, 169 km-re az elágazástól. Az éjszakát a roadhouse melletti táborhelyen töltöttük. 

A térképünk szerint itt kellett volna kezdõdnie a földútnak, amikor tovább indultunk kedd reggel, még tovább tartott a burkolat majdnem egészen Yuendumu-ig. Ez egy kis aboriginal település, az utolsó hely ahol még tankolni lehet. Bementünk tankolni, és a férfi aki feltöltötte a tankot nagyon érdekes alak volt. Európai kinézetû hatvan körüli férfi, ócska koszos ruhában, de nagyon barátságos és beszédes. Megtudtuk hogy holland származású, Argentinában nõtt fel, és fiatalon jött Ausztráliában a szüleivel. Geológus lett, és ezen a környéken dolgozott az "outback"-ben, a felesége pedig itt kapott állást mint tanitónõ. Õ feladta a munkáját, hogy közel lehessen a családjához, és már több mint 30 éve ebben a kis településben élt. 

Sportcsarnok Yuendumu-ban

Kicsit körülautóztunk a városkában. Érdekes egyveleg, sok régi lerobbant ház, sok szemét, piszok, rendetlenség mindenfelé, de közben igen jó állapotú középületek, rendõrség (ami a benzikutas szerint 6.5 millióba került és senkinek nem volt szüksége rá), sportcsarnok, iskola, adminisztratív központ. Úgy látszik, a kormány jó sok pénzt áldozott erre a közösségre.

Yuendumu után kezdõdött az "igazi" kaland, a földúton a sivatagban, de várt ránk néhány meglepetés. Az út sokkal könnyebb volt, mint gondoltuk. Széles és lapos, álatalában jó állapotban. Láttuk a nyomait a nemrégi nagy esõnek, de néhány kisebb tócsát leszámítva amiket könnyû volt kikerülni a szélén, teljesen száraz volt az út. Sok szakasz erõsen bordázott volt, amin nagyon kellemetlen vezetni a zörgés és rázkódás miatt, de erre számítottunk. Még kellemetlenebb volt a szembejövõ autók által felvert porfelhõ, de szerencsére nagyon kevés autó jött szembe, talán 30 a nap folyamán. Ezek közül jó pár óriási ún. "road train", hatalmas vontató 3 vagy 4 pótkocsival, több mint 50 m hosszú, ezek elég ijesztõek, de mind nagyon óvatosan hajott, és lehúzódott amennyire csak lehetett. 

A ház-szállító kamion mögött

Még ijesztõbb volt amikor nekünk kellett megelõzni két óriási vontatót amik elõregyártott házakat szállítottak az egyik bányatelepre. Ezek nagyon lassan haladtak, muszáj volt megelõzni õket. Ehhez bele kellett hajtani majdnem vakon az általuk keltett porfelhõbe felkapcsolt lámpákkal, amíg a vezetõ észrevett, még jobban lelassított és lehúzódott hogy meg tudjuk elõzni. Ezek voltak a legnehezebb pillanatok. Ezt leszámítva viszonylag könnyû és eseménytelen volt a vezetés.

Azért mégis egyfolytában izgultam egy kicsit. Az ilyen elhagyott földutakról mindig azt írják, hogy "vigyen magával legalább két pótkereket", de nekünk csak egy van az autóhoz, és egy a lakókocsihoz. Egyszerûen nem tudnánk hová tenni még két pótkereket. 2012-ben utaztunk 30 ezer km-t, benne több mint ezer km földuttat, egyetlen defekt nélkül. De persze ez nem biztosíték arra, hogy most is így lesz, és ha itt baj történne, nagyon nehéz és költséges lenne segítséget szerezni.

A Tanami "sivatag"

A másik meglepetés a "sivatagi" táj volt: sokkal több volt a növényzet, mint amire egy sivatagban számítottunk. Sûrû bozótos, nagy spinifex fûcsomók, néhány nagyobb facsoport és rengeteg termesz- vagy más hangya-vár-építmény. A Tanami útról kapott ismertetõben megtaláltuk a magyarázatot: a hivatalos definíció szerint minden olyan terület sivatagnak számít, ahol az évi csapadék mennyisége kevesebb, mint az évi kipárolgás. Tehát a növényzet mennyisége közvetlenül nem számít, bár persze van egy határ hogy mennyi tud megélni ilyen klímában. Állatokat viszont egyáltalán nem láttunk, se kengurút, se emut. Madarakon kívül összesen két kígyót láttam átcsúszni az úton az autó elõtt. Szerencsére mindkettõ túlélte ezt a találkozást.

Kedden 415 km-t haladtunk, az éjszkát az út mentén a bozótban töltöttük a Rabbit Flat roadhouse közelében, ami most nem üzemel. Egy melbourne-i társaság már ott táborozott mikor odaértünk. Vacsora után mi is odaültünk a tábortüzükhöz kicsit beszélgetni. Nagyon kellemes meleg este volt a tiszta csillagos holdsütötte égbolt alatt.

Szerdán hasonló körülmények között haladtunk tovább. Elmentünk egy óriási nyíltszíni bánya mellett, aztán átértünk Nyugat-Ausztráliába. Újabb 100 km után értünk Billiluna aboriginal településhez, ahol megint vehettünk volna üzemanyagot, de nem volt rá szükségünk.

Kiégett szikla-maradvány Wolfe Creek kráter mellett

Koradélután elértünk a Wolfe Creek Kráter-hez, itt akartuk tölteni az éjszakát. Ez az egyetlen igazán érdekes látnivaló a Tanami út mentén: a második legnagyobb meteorit kráter a földön (a legnagyobb Arizona-ban van, USA). 300-ezer évvel ezelõtt keletkezett, amikor egy 50-ezer tonnás meteorit becsapódott a földbe. A kráter átmérõje 880 m, eredetileg 120 m mély volt, de mostanra feltöltõdött kb 20 m-re.

Táborhelyünk a Wolfe Creek kráternél

Letáboroztunk, aztán felmásztunk a kráter peremére. Nagyon érdekes az egész. Lehet látni a becsapódás nyomait a környezõ szikla-maradványokon. A belseje egy mély medence, amiben néha összegyûlik a víz, dúsabb a növényzet.

Vacsora után kint üldögéltünk egy szimpatikus Adelaide-i házaspárral. Õk is, mi is örültünk hogy egymás mellett táborozhatunk ezen a helyen, amit a pár évevel korábbi ausztrál film, Wolfe Creek, tett híressé. Egyikünk sem látta a filmet, de eleget hallottunk a történetrõl ahhoz, hogy nem szivesen maradtunk volna egyedül ezen az ijesztõ helyen.

Tank-feltöltés légy-invázióban

Csütörtök reggel felpakoltunk, búcsút mondtunk Adelaide-i barátainknak és tovább indultunk. Már csak 130 km volt hátra a Tanami útból Halls Creek-ig. Hamarosan megtudtuk, hogy ez volt a legnehezebb része az útnak. Egyre rosszabb lett, a víz helyenként egészen elmosta, mély keréknyomok, néhol csak egész lassan tudtunk haladni. Aztán egy hosszú száraz de erõsen köves szakasz következett, és már csak 15 km-re voltunk a fõúttól, amikor defektet kaptunk a jobb hátsó keréken.

Cseréltem már kereket ezen a nagy nehéz autón, tudtam hogy milyen nehéz, tudtam, hogy meg tudom csinálni, de nem örültem a feladatnak. Fel voltam készülve, hoztam magammal ócska ruhát szereléshez. Átöltöztem, lekapcsoltuk a lakókocsit, már éppen nekiláttam a munkának, amikor...

Érdekes növényzet a kráter oldalán

Jött egy autó, lelassított, a vezetõ megkérdezte mi baj, kell-e segítség, mondtam hogy nem, köszönöm, továbbment. Jött egy másik autó, az is megállt, egy fiatal srác kérdezte hogy meg tudom-e csinálni, mondtam, hogy igen, de nem lehettem valami meggyõzõ, mert kiszállt, mögötte egy másik autó is megállt, kiszállt a testvére, együtt utaztak négyen a szüleikkel. Szó nélkül nekiálltak és kicserélték a kerekünket. Én csak álltam és mosolyogtam, próbáltam hasznossá tenni magam. Amint kész lettek, visszaültek és mentek tovább, épp hogy meg tudtuk köszönni nekik. Ilyenek az igazi "aussi"-k.

Továbbmentünk, elértük a burkolt utat, és fél órán belül beértünk Halls Creek-be. Beálltam a benzinkúthoz tankolni, amikor valaki szólt, hogy "kiipukkadt a hátsó kereked" - ugyanaz a jobb hátsó, amit elõbb cseréltünk le.

Naplemente Wolfe Creek kráter mellett

Több tartalék kerekünk nem volt, és fogalmam se volt mit lehet tenni egy ilyen helyzetben. Megtudtuk, hogy van egy gumi-szerviz kicsit messzebb a városban, de hogy jutunk oda lapos kerékkel?

Megint egy igazi "aussi" jött a segítségemre. Mellettem tankolt egy fiatal férfi, megkérdeztem, hogy van-e valami ötlete. Kérdezgetett, és kiderült, hogy megvolt minden felszerelésem a megoldáshoz: az irányításával elõbb felfujtuk a kereket a nálam lévõ 12-voltos kompresszorral. Aztán lefeküdt a kerék mellé, mondta hogy guruljak elõre, a kezével simította a gumi felületét, amíg megtalálta a lukat ahol fújt ki a levegõ. Volt olyan javító készletem is, amivel egy perc alatt beletett egy dugót a lukba. Aztán fel tudtam fujni a kereket normál nyomásra, és ujra menetkész voltam. Mondta hogy õ már járt ilyen dugaszolt kerékkel több mint 10-ezer km-t is. Nekem csak 1-2 km-t kellett mennem, és ott voltam a gumi-szervíznél. De mind a két gumi javíthatatlan volt, vennem kellett két újat - szerencsére volt nekik a szükséges méret.

Így ért véget a Tanami kalandunk. Szerencsések voltunk vagy balszerencsések? Persze jobb lett volna defektek nélkül megúszni, de ha nem lehetett, sokkal jobb volt, hogy csak az út legvégén történt, mint az út közepén, távol mindentõl. És hálásak lehetünk az ausztrálok barátságos, segítõkész karakterének.

Másrészt, ez az epizód kicsit letörte az önbizalmunkat és megkérdõjelezte a képességeinket hogy mennyire tudunk ilyen helyzetekkel megbirkózni a magunk erejébõl. Viszont tanultunk is egy pár dolgot, ami hasznos lehet a jövõben...