Tasmania - Part 2

Bruny Island

The ferry to Bruny Island

Wednesday (4 Feb) morning we drove to Kettering, a little coastal town on the D'Entrecasteaux Channel about 40 minutes drive from Hobart, gateway to Bruny Island. This ferry cannot be booked in advance, so we went there early to make sure we can get on the 9:30 ferry. It turned out there was plenty of space, but it was good to be there early because the ferry left at 9:10, and we were already on the island at 9:30. So much about the timetable.
Both the island and the channel are named after the French explorer Bruni d'Entrecasteaux. Its traditional Aboriginal name was Alonnah Lunawanna, which survives as the name of two island settlements, Alonnah and Lunawanna. Geologically, Bruny Island is actually two land masses - North Bruny and South Bruny - that are joined by a long, narrow sandy isthmus. Bruny Island has a total length of approximately 100 kilometres.

Bruny Island

At the Cheese Factory

After arrival we turned North on a gravel road, up to Dennes Point, a little holiday village overlooking Storm Bay. There are a few nice viewpoints, but the whole area seems quite abandoned. We saw lots of grazing sheep on the way. 
Back on the sealed road Southbound, we stopped at the Bruny Island Cheese Company, offering their own artisan cheeses and many other local products. The owner was made more famous by a recent TV food show. We tasted a range of cheeses, and bought a few. We also were lucky to get a glimpse of the owner arriving home, what a celebrity...

The Truganini memorial

Our next stop was the Truganini Lookout at the "Neck", on the isthmus between the two parts of the island. Truganini was a woman widely considered to be the last full blood Aboriginal Tasmanian after all the others were systematically hunted down and killed.  She was born on Bruny Island and died in 1876. Her memorial stands just beside the boardwalk leading up to the lookout. We climbed up the 273 steps to the top. It was quite cold and windy, but it was worth it for the 360-degree panoramic views. A small penguine colony nests at the East side of the isthmus just beside the lookout, but the penguins are all out at sea fishing during the day so we only saw their burrows.

The view from the lookout

In the Hot House

We crossed the isthmus to South Bruny, had our picnic lunch at a camping area, then found a nice café called The Hot House, at the top of a small hill. It was indeed a welcoming warm building, a bit of a "hippy" atmosphere, funny paintings on the walls, friendly service, excellent coffee, beautiful view... - we liked this place so much that we came back the next day.

In the Hot House

Adventure Bay

Then we drove down along the East coast to Adventure Bay, and checked in to our accommodation at the Captain Cook Caravan Park. We got an on-site van, which, by the way it looked, must have been built some time in the 1980s. While old-fashioned and well worn down, it was clean and had everything we needed for the night. We left our gear in the van, and went further South.

The Bligh Museum

We visited the "Bligh Museum of Pacific Exploration", a private collection of historic maps, documents, paintings and other artifacts relating to the landings at Adventure Bay by famous explorers, including Abel Tasman (1642), Thomas Cook (1777), William Bligh (1788, well-known from the Bounty mutiny), and others. The museum is in a small building constructed in 1954 (using convict-made bricks in 1846) to commemorate the 200th anniversary of the birth of William Bligh. But inside there is an abundance of interesting documents to see and read, including photocopies of Bligh's original diary.

Grass Point

From here we drove down to the South-East end of the bay, and did a walk through the National Park to Grass Point at the tip of the Bay. We saw some remains of a small whaling station that operated here in the 1820s. From Grass Point we continued a bit further following the steep track towards the summit of Fluted Cape. It was a hard climb and too late to go up further but the views of the cliffs were magnificent from that spot, too.

View to Fluted Cape

Cape Bruny

Next day the weather was much nicer and warmer, almost like a "real" summer day. From Adventure Bay we crossed to the West coast across the mountains on a very steep and rugged dirt road. The map showed a short walk to a lookout that we wanted to visit, but it would have taken too much time and effort so we let it go. But the surrounding flora was quite interesting. From the West coast we followed another long but much better maintained gravel road to the Southern tip of the island. Here stands the historic Cape Bruny Lighthouse. Built in 1836 by convict labour, it is the second oldest lighthouse tower in Australia. 

The museum

The access road stops at the caretaker's cottage, which is now a small museum with lots of information and authentic objects showing the life of the lighthouse keeper. We learnt for example, that the lighthouse was initially illuminated by a lantern that consumed one pint (about half a litre) of sperm whale oil per hour, up until 1892, when sperm oil was replaced by the better quality colza (vegetable) oil. A lot of whales had to be killed in the 19. century to keep the light going.

We climbed up the steep slope to the lighthouse to have a closer look. The lighthouse is closed, but the scenery, the views of the surrounding cliffs and rocky shores are magnificent, especially on such a clear sunny day. Also to be noted that this was the Southernmost point in Australia that we have ever reached.

View from the Lighthouse

Back on the road we turned North towards Lunawanna, a small village on the West coast, then further North we stopped at the Bruny Island Premium Wines, offering wine tasting and sales, as well as lunch. We tasted some wines and found some good enough to take with us. Continuing further North, we had a picnic lunch in Alonnah, the second small settlement on the island. Then we returned to our favourite cafe, the Hot House, for our unmissable afternoon caffee. This time the Hot House was even too hot, we chose to sit outside in the garden, enjoying the shade and the scenery.

Bruny Island Premium Wines

Then it was time to drive back to the North island to catch the ferry, but we had another stop on the way in the Bruny Island House of Whisky, a fairly elegant establishment. They also offer lunch and tasting and sales. We would have liked to taste some and even buy some, but learning the prices, decided to give it a miss. In fact, one of the Tasmanian whiskies has just won a Gold medal at the World Spirit Awards in Europe, and that has been reflected in the prices. 
There were a lot of cars waiting at the ferry terminal, we had to wait for a while, but were lucky enough to get on the next ferry, and were in Hobart right in time to do some shopping and make dinner for our farewell evening with Marty and Jodi.

Kettering

Szerda reggel (febr. 4) leautóztunk Kettering-be, egy kis tengerparti faluba, kb. 40 percnyire Hobart-tól. Innen indul a hajó a Bruny szigetre. Ezen a hajón nem lehet előre helyet foglalni, jó korán ott voltunk hogy biztosan legyen helyünk. Kiderült, hogy kár volt aggódni, bőven volt hely. A hajó viszont már 9.10-kor elindult a menetrend szerinti fél tíz helyett, úgyhogy nem baj, hogy korán mentünk. Ennyit a pontosságról.
A szigetet és az odavezető csatornát is Bruni d'Entrecasteaux francia felfedező hajósról nevezték el. A sziget helyi neve Alonnah Lunnawanna volt, ezek most két kis település neveként élnek tovább. A mintegy 100 km hosszú sziget két részből áll, amit egy keskeny földszoros köt össze. 
Érkezés után egy kanyargós földúton felautóztunk a sziget északi csücskébe, Dennes Point-hoz. Van itt egy kis nyaralótelep, néhány szép kilátópont a Storm öbölre, de az egész környék elég elhagyatottnak tűnik. Útközben rengeteg birkát láttunk legelészni a környező szép zöld mezőkön. 

A sajt gyárban

A burkolt útra visszaérve először a Bruny Island Cheese Company-nál álltunk meg egy kis sajt-kóstolóra. A tulajdonost már jól ismertük egy nemrég vetített tv-sorozatból, most személyesen is megláthattuk. Megkóstoltunk jó pár sajtot, vettünk is egy párat, jó drága volt. Sok más helyi terméket is árultak, azokat csak nézegettük.
Következő megállónk a Truganini kilátónál volt a sziget két felét összekötő földnyelven. Truganini egy itt született aboriginal asszony volt, akiről azt tartják hogy ő volt a utolsó tiszta vérű tasmániai bennszülött, miután az összes többit szisztematikusan levadászták. Ő 1876-ban halt meg Hobart-ban. Az emlékműve a kilátóra vezető feljáró mellett áll. Felmásztunk a 273 lépcsőn. Hideg volt és szeles, de a látvány megérte. A földnyelv keleti oldalán egy kis pingvin-kolónia fészkel, de a pingvinek napközben kint a tengerben halásznak, csak a földbe vájt lukakat láttuk. Este meg lehet nézni ahogy kijönnek a vízből és hazatipegnek, de ehhez most nem volt kedvünk.
Megettük az ebédünket a földszoros déli végén egy pihenőhelyen, aztán találtunk egy remek kávézót egy kis domb tetején. Úgy hívták hogy "The Hot House" és tényleg jó meleg volt bent, érdekes, kicsit "hippi" hangulat, furcsa festmények a falon, de nagyon barátságos, szép kilátás, jó kiszolgálás és kitűnő kávé – annyira tetszett, hogy másnap is visszajöttünk ide.
A keleti partot követve leértünk Adventure Bay-be, és beköltöztünk az aznapra foglalt szállásunkra a Captain Cook Caravan Park-ban. Egy régi lakókocsiban kaptunk helyet, ami a kinézete alapján a 80-as években épülhetett, minden régimódi és erősen használt, de viszonylag tiszta, és minden megvolt benne ami szükséges egy éjszakára. 
Kicsit délebbre meglátogattuk egy kis magán-múzeumot: "Bligh Museum of Pacific Exploration". Egy érdekes, kicsit túlzsúfolt gyűjtemény az Adventure Bay-ben megfordult híres felfedezőkről, köztük  Abel Tasman (1642-ben járt itt), Thomas Cook (1777), William Bligh (1788), a Bounty-lázadás szenvedő alanya. Maga az épület is érdekes, 1954-ben építették, Bligh születésének kétszázadik évfordulójára, de még a fegyencek által 1846-ban készített téglákból. Sokáig elnézelődtünk a rengeteg térkép, festmény, fotó és dokumentum között. Bligh eredeti hajónaplójának részleteit is olvashattuk.

Fluted Cape

Továbbhaladva elértünk az öböl dél-keleti végébe, ahonnan egy kellemes gyalogút vezetett ki Grass Point-hoz egy sziklaszirt tövében. Útközben egy régi bálnavadász-telep nyomait láthattuk ami az 1820-as években működött itt. A Grass Point-tól a gyalogút meredeken felfelé fordul a Fluted Cape felé. Felkapaszkodtunk egy darabig, jó nehéz volt, és túl késő volt továbbmenni, de a tengerbe zuhanó sziklaszirtek látványa megérte a fáradságot. 
Másnap sokkal szebb idő volt, szinte már "igazi" nyári meleg. Az Adventure Bay-ből keresztül vágtunk a hegyeken át a nyugati oldalra egy keskeny és jó meredek földúton. Egy kilátó miatt mentünk arra, amit végül nem néztünk meg, de a növényzet és a múlt századi fakitermelés nyomai érdekesek voltak.
A nyugati parton egy másik jobb minőségű földúton leautóztunk a sziget legdélebbi csücskébe. Itt áll a Cape Bruny Lighthouse, a második legrégebbi világító-torony Ausztráliában. 1836-ban fegyencek építették. Az út a toronyőr házánál ér véget, ami most múzeum, tele eredeti tárgyakkal, eszközökkel és rengeteg olvasnivalóval. Megtudtuk például, hogy a toronyban eredetileg bálna-olajjal világítottak, óránként egy pint (kb. fél liter) olajat fogyasztott, egészen 1892-ig, amikor hatékonyabb növényi olajjal váltották fel. Sok bálna életébe került a világítás a 19. szd. végéig.

Pihenő a világítótorony tövében

A világítótorony maga zárva van, de a fantasztikus kör-kilátás miatt érdemes volt felkapaszkodni, különösen ilyen szép tiszta napsütéses időben. Érdemes azt is megjegyezni, hogy ez a leg-délebbi pont egész Ausztráliában, ahova eljutottunk.
Visszafelé a sziget nyugati partja mentén áthaladtunk Lunawanna településen, majd kicsit tovább észak felé benéztünk a Buny Island Premium Wines bor-gazdaság üzletébe. Megkóstoltunk néhány bort és vettünk is egy pár üveggel. 

A Hot House előtt

A másik kis falu, Alonnah, melletti pihenő-helyen ebédeltünk, aztán visszamentünk a Hot House-ba kávézni. A jó időben a ház túl meleg lett volna, a kinti kertben kellemesebb volt.
Aztán már indulni kellett az Északi szigetre hogy elérjük a hajót, de még egyszer megálltunk útközben a House of Whisky-nél. Ez egy igen elegáns létesítmény, étterme is van, és különféle tasmániai whisky-ket lehet kóstolni és persze vásárolni. Szívesen megkóstoltunk volna párat, de amint meghallottuk az árakat, inkább lemondtunk róla. Igaz, hogy az egyik tasmániai whisky most nyert aranyérmet a World Spirit Awards összejövetelen Európában, ez meglátszott az árakon.
Jó sok autó várakozott a kikötőnél, és jó sokat vártunk, de végül szerencsénk volt, éppen feljutottunk a következő hajóra, és idejében visszaértünk Hobart-ba, volt időnk bevásárolni és elkészíteni a vacsorát a búcsú-estére Marciékkal.

Back to Melbourne and home

View from the High Country

Friday (6 Feb) it was time to bid farewell to Marty and Jodi and head back North. We did not go too far on that day, our first destination was Mount Field National Park, about an hour drive from Hobart along the Derwent river valley. We left our luggage in our booked accommodation at Russel Falls Holiday Cottages just outside the park, packed a picnic and went in. The most famous feature of the park is Russel Falls near the park entrance, but first we drove up to the high country. A 16 km steep, narrow winding dirt road leads up but it is well maintained and relatively easy. The road ends at Lake Dobson, above 1100 m elevation. There is a ski resort further up but it is closed in summer. 

Fallen trees in Lake Dobson

Pandani forest

We did a circuit walk around the lake, passing through groves of ancient pencil pine and tall pandani. These pandani trees are very similar to the pandanus palms we saw in the tropical North, but they are different species. It was a very hot day and strong sunshine, clear skies, and  beautiful sub-alpine vegetation. We had lunch beside the lake, then descended along the same route. 

One of the fallen giants

Ferntrees near Russel Falls

After coffee at the park visitor centre we went for another walk around Russel Falls. It is the most visited location in all of Tasmania, the path to the falls is sealed, easy level walk. But the vegetation is amazing, giant old eucalypts around, both standing and quite a few lying on the ground as they were felled. The falls itself is hidden in a thick forest of ferntrees. There are several viewing platforms from where one can admire as the water descends over several steps. A wooden staircase leads up to the top of the falls. 

Russel Falls

Horseshoe Falls

From there we followed the path to Horseshoe Falls a bit further up along the river. 

A standing giant (not me!)

Then we went further into the magnificent eucalypt forest, where some of the tallest trees of the world stand. The tallest recorded in Tasmania was 98 m. Only the Californian redwood reaches greater heights. The ones we walked under now were about 80 m according to the info signs. An amazing thought to imagine that they were here alive before the first Europeans visited the island. 

After all these walks we enjoyed the rest, the dinner and a bit of wine on the verandah of our luxurious (and expensive) cottage.

St. March Church, Bothwell

Saturday morning we continued travelling North, but following lesser roads across the Central Highlands, passing through Ellendale and stopping at Bothwell, an impressive little town with several beautiful old stone buildings. It is also famous as the home of the oldest golf course in Australia, built in 1850. There is also a golf museum, where we met an enthusiastic local guide who told us everything we wanted to know (and a bit more...) about the town and further attractions along our planned route. She was a charming old lady who said we made her day by coming (how many visitors may they have a day?), gave us plenty of info but was a bit difficult to stop.

The Steppes Stones

The Steppes Stones

Next we stopped at the Steppes Stones, a little clearing in the forest beside the road, where a collection of bronze reliefs stand in a circle of stone plinths. The figures reflects some of the wildlife and history of the Central Highlands.  They were created by Stephen Walker, a famous Tasmanian sculptor, as a "gift to Tasmania" in 1992. An interesting and a bit surprising feature in this bush setting. 

One of the reliefs

Lake Country Pioneer Plaques

We also wanted to visit the nearby Steppes family homestead which was supposed to be open by the information we got from the lady in Bothwell, but it was closed, we could only look at the site from outside the fence. But we walked along the Lake Country Pioneer Plaques in the courtyard of  St Luke’s Anglican Church, commemorating the life and work of the shepherds, hunters, trappers, and public servants who settled the area. 

One of the Plaques

The Great Lake

We passed beside the Great Lake, originally a smaller natural lake, now dammed for hydro-electricity production. We stopped near the lake for lunch, then continued North and by around 3 pm we got to Deloraine. The Visitor Centre helped us to find accommodation in the historic Deloraine Hotel, in the very centre of the town. They also suggested some places to look at during the afternoon.

Deloraine Hotel

View from the Devil's Gullet

We left our baggage in the hotel, and went on a discovery tour towards and beyond Mole Creek to the West, climbing up along a steep but well maintained gravel road to the Devil's Gullet, a stunning lookout at around 1180 m altitude overhanging the cliff face dropping down vertically 300 metres, with views to Mount Ossa, Cradle Mountain and other features across the huge chasm of the Fisher River valley.  The short walk leading to the lookout across alpine vegetation was also very impressive.

View from the Devil's Gullet

Alum Cliffs

On the way back we made another short detour from Mole Creek to the Alum Cliffs. From the car park another short walk through eucalypt forest leads to a lookout perched high above the Mersey River, as it flows along the valley through the Alum Cliffs Gorge. Alum Cliffs or Tulampanga in the local language, was a place of particular social and spiritual significance to Aborigines because of the ochre to be found in that area. Many tribes travelled to Tulampanga to obtain this valuable material and for them this was a sacred celebration place.

The ochre "mine", Alum Cliffs

Sunday (8 Feb) was our last day in Tasmania, we had to catch the ferry next morning. But we were only about 45 km from Devonport, so we had plenty of time to get there. After breakfast we went on a walk around the town centre. We saw many old historic buildings, parks and artworks along the banks of the Meander river.

Cattle at the Ashgrove Cheese shop

On the way to Devonport we stopped at the Christmas Hills Berry Farm, then a bit further at the Ashgrove Cheese shop. We tasted the local products at both places and bought some supplies. (As it turned out, the cheese was not very good...)

The Cheese Shop

Mersey Bluff Beach, Devonport

We arrived to Devonport around midday and had some difficulty finding a place to stay. Finally we got a room in the Sunrise Motor Inn. It was a beautiful warm and sunny summer afternoon that we spent at the beach on the East side of Mersey Bluff. We had lunch at the beach restaurant, then sat on the sand listening to a live jazz concert in front of the restaurant. Later we walked up to the Bluff, then drove around the town centre but did not find much interesting. Just before 6 pm we sat down on the Mersey river bank opposite the ferry terminal and watched the arrival and docking of the ferry.

The arrival of the ferry

Monday morning (9 Feb) we had an early breakfast in the motel and were at the ferry terminal by 7:30. The ferry left at 9 am, and we had a comfortable quiet journey back to Melbourne. We arrived at 6 pm, and it took about 1.5 hours to disembark and get back to Caravan Court (CC) in Springvale. Our van awaited us ready to move in thanks to CC, they have made an excellent job. We went out to buy some supplies for our trip back to Sydney, then we had dinner and a good sleep finally back in our own beds.
Next morning CC has done some more work on our car, changing the caravan brake controller, then we were ready to go by around 11 am, hoping to cover a good distance on the day. Unfortunately it did not turn out that way. We were about 60 kms from CC when the new brake controller stopped working. In fact, I had a feeling right from the beginning that something is not right, but then it was confirmed by bright yellow warning messages saying that there is "no brake". So we had to turn back. With careful driving we got back to CC without incident, and it took another few hours to find the fault and fix it. In the meantime we went for lunch in a nearby shopping centre and only left CC around 3 pm. This time there was no more problem and we travelled along the Princess Hwy through Gippsland until 7.30 before stopping at a free campsite at the bank of the Snowy River. It was a nice spot but there were so many mosquitos that we could not stay outside the van for long.

The visitor centre, Orbost

Wednesday morning we continued along the East coast through Orbost, then back to NSW, and stopped for the day at the Congo Point Reserve near Moruya, a very nice spot that we have visited on our previous trip in last November. Although the weather was not the best, cloudy and windy, we spent a pleasant evening and night here, then returned to Sydney, back home safely by early afternoon on Thursday, 12 February. 

Péntek (feb. 6) reggel búcsútvettünk Marcitól és Joditól, és elindultunk észak felé. Aznap nem mentünk messzire, első célpontunk a Mount Field nemzeti park volt, egy órányira Hobart-tól a Derwent folyó völgyében.

Az út Lake Dobson felé

Előző nap foglaltunk szállást a Russel Falls Holiday Cottages-ben, mindjárt a park bejárata mellett. Pakoltunk egy kis ennivalót és elindultunk túrázni. Először felautóztunk a Lake Dobson-hoz, 1100 m fölött ez már szub-alpesi vidék. Van egy sí-központ is kicsit följebb, de az nyáron zárva tart. Mintegy 16 km-es keskeny meredek de jól karbantartott földút vezet fel. 
Körülsétáltuk a tavat, sűrű pandani és fenyő erdőn keresztül. Ezek a pandani fál nagyon hasonlóak a trópuson tenyésző pandanus pálmához, pedig nem is rokonok. Nagyon meleg nap volt, szikrázó napsütés, gyönyörű szub-alpesi növényzet, élvezetes volt a séta. Egy pihenő helyen a tópart közelében megebédeltünk aztán lejöttünk a hegyről.

Egy fekvő faóriás

Délután a Russel Falls környékét jártuk végig. Ez egész Tasmánia legtöbbet látogatott látványossága, jól kiépített burkolt gyalogút vezet a vízesés aljához. A környező növényzet mesébe illő, óriási évszázados eukaliptusz fák állnak és fekszenek kivágva vagy kidőlve. A vízesés több lépcsős szakaszból áll sűrű páfrány-erdő közepén, nem túl magas de jó széles, idilli látvány. Egy meredek kanyargós falépcső vezet fel a vízesés tetejére. Innen tovább mentünk a Horseshoe Falls-hoz, egy másik vízeséshez kicsit feljebb a folyó mentén.

Russel Falls

Az út ezután gyönyörű eukaliptusz erdőbe vezet ahol a világ közel legmagasabb fái nőnek. A feljegyzett legmagasabb 98 méter volt, csak a Kaliforniai vörösfenyők nőnek ennél magasabbra. Mi itt kb. 80 méteres kis óriások között sétáltunk. Furcsa elgondolni hogy ezek a fák már itt álltak mielőtt az első európai ember ideérkezett.
A séta után jól esett a pihenő és vacsora a kényelmes (és jó drága) kis házunk verandáján.
Szombat reggel folytattuk az utat észak felé, kevésbé forgalmas útvonalon. Bothwell-ben megálltunk kicsit körülnézni. Ez egy érdekes kis település sok szép régi kőépület áll benne. Itt épült 1850-ben az első golf-pálya Ausztráliában. Van egy kis golf-múzeum, ahol egy nagyon lelkes asszony elmesélt sok érdekességet a helyi és távolabbi látnivalókról. Kedves öreg néni volt, egy ideig szívesen hallgattuk, de aztán nehéz volt leállítani.

Egy dombormű

Tovább indulva, az ő útmutatását követve megálltunk a "Steppes Stones"-nál. Az út mellett egy kis erdei tisztáson, faragatlan kő oszlopokon bronz domborművek sorozata látható itt, helyi állatokat, növényeket és történelmi emlékeket ábrázolnak. Stephen Walker tasmániai szobrász alkotásai, 1992-ben ajándékozta az államnak. Érdekes, kicsit meglepő, de kellemes látvány az erdei környezetben.
A közelben áll a Steppes család régi farm-háza, azt is meg akartuk nézni, de zárva volt, csak a kapun kívülről tudtunk benézni. De a mellette álló Szt. Lukács anglikán templom udvarán végigsétáltunk a Lake Country pionír telepeseinek életét megörökítő emléktáblák sorozata mellett.
Utunk a Great Lake mellett vezetett, ami valamikor egy jóval kisebb természetes tó volt, később felduzzasztották és vízierőművet építettek mellette. A tó közelében álltunk meg ebédelni, és kordélután értünk a Deloraine nevű kisvárosba. A turista központ segítségével találtunk szállást a régi Deloraine hotelban. 

Ezt látni a kilátó alatt

Délután elmentünk még egy kicsit túrázni. Nyugat felé mintegy 30 km-re Mole Creek után egy meredek földúton felkapaszkodtunk a "Devil's Gullet"-hez, egy kilátó pont 1180 m magasságban, egy 300 méteres függőleges sziklafal tetején. A kilátás lélegzet-elállító a Fisher-folyó völgyére és a környező hegyláncokra, köztük Tasmánia egyik leghíresebbjére, a Cradle hegyre. 
A visszaúton tettünk még egy kitérőt Mole Creek-től az Alum Cliff-hez. A Mersey folyó meredek völgye két oldalán emelkedő szikla-szirtek neve ez. Eredeti helyi neve Tulampanga, a bennszülötteknek fontos kulturális találkozó-helye a völgy oldalában található okker miatt amit a bőrük festésére használtak rituális ünnepek alkalmával.

Vasárnap (feb. 8) volt az utolsó napunk Tasmániában, el kellett érnünk Devonport-ba a másnap reggeli hajó-indulásra. De már csak 45 km-re voltunk Devonport-tól, volt idő nézelődni. Reggeli után körülsétáltunk Deloraine központjában és a Meander folyó menti parkban. Sok szép régi épületet láttunk.
Aztán két helyen is megálltunk útközben, egy málna-farmnál és egy sajt gyárnál. Mindkét helyen kóstolgattunk és vásároltunk is.

Déltájban értünk Devonport-ba és elég nehezen találtunk szállást, minden olcsó hely tele volt. Végül sikerült egy szobát kapni a Sunrise Motor Inn-ben. Gyönyörű meleg nyári nap volt, a délutánt a közeli tengerparti strandon töltöttük. Ott ebédeltünk, aztán üldögéltünk a homokon, nézelődtünk. Az éttrem előtti kis parkban szabadtéri jazz-koncert volt, azt hallgattuk. Később felsétáltunk a strand melletti sziklaszirthez, megnéztük a világítótornyot, majd körbeautóztuk a város központi részét de nem találtunk sok érdekeset. Hat óra felé leültünk a Mersey folyó partján, a kikötővel szemben, onnan néztük az esti hajó érkezését.
Másnap korán megreggeliztünk és fél nyolc felé már a kikötőben vártuk a behajózást. Kilenckor indult a hajó és kellemes csendes utunk volt Melbourne-ig. Este 6-kor érkeztünk, de még másfél órát utazgattunk az esti csúcsforgalomban Sprigvale-ig. A lakókocsink ott várt minket készen a Caravan Court kemping-parkjában, rendesen felállítva, nagyon jó munkát végeztek. Még el kellett mennünk bevásárolni a hazaútra, aztán megvacsoráztunk s jót aludtunk végre a saját ágyunkban.
Kedd reggel még az autón is kellett egy kicsit dolgozni, kicserélték a vontató elektromos fék szabályozóját. 11 felé az is kész lett, elindultunk, remélve hogy aznap még jó hosszú utat meg tudunk tenni. Sajnos nem így történt – kb 60 km után az új fék-szabályozó elkezdett jelezni, hogy baj van, "nem működik a vontató fék". Vissza kellett fordulnunk, és óvatos vezetéssel baj nélkül visszaértünk a CC-hez. Még egy pár órát dolgoztak rajta, közben elmentünk megebédelni a közeli bevásárló központba. Három óra felé indultunk el másodszor, de jól működő fékkel, több baj nem volt. A keleti part mentén vezettünk este fél 8-ig, csak sötétedéskor álltunk meg egy szabad táborhelyen a Snowy folyó partján. Szép helyen volt, de úgy összecsíptek a szúnyogok míg felállítottuk a lakókocsit, hogy hamar bemenekültünk és kis se mozdultunk másnap reggelig.

Szoborpark Orbost-ban

Szerda reggel folytattuk az utat a keleti part mentén, rövid megállóval Orbost-ban, majd hamarosan visszaértünk NSW államba, és koradélután a Congo Point-nál álltunk meg Moruya közelében, egy nagyon kellemes helyen ahol már jártunk tavaly novemberben. Sajnos az idő nem volt túl jó, felhős és szeles, de azért most is kellemes délutánt és éjszakát töltöttünk itt. Csütörtök (feb. 12) reggel tovább indultunk és délután rendben visszaértünk Sydney-be.